Anyaggyűjtés közben találkozom néha kedves történetekkel, mesékkel is. Jólesik őket olvasni, méginkább felolvasni - főleg ha van kinek… Ezért gondoltam, a legszebbeket megosztom az olvasókkal, hátha van a környezetükben kisgyermek, aki hálás közönsége lehet…
A csodaszép képet pedig betettük az elküldhető képeslapok közé - remélem sokak örömére!
FAGY JANKÓ
Az Időjárás Palotájának lakói közül Fagy Jankó volt a legboldogtalanabb.
- Engem senki sem szeret - panaszolta. - Elhervasztom a virágokat, és az emberek, ha rájuk lehelek, dideregve mondják: “Jaj, de utálom a hideget!”
- Engem is utálnak néha az emberek - mondta az Eső.
- A parasztok szeretnek téged. Meg a kacsák is. Szeretik az emberek a havat is, hóembert építenek belőle. A gyerekek még a szélnek is örülnek, mert magasba röpíti a sárkányaikat. Csak engem nem szeret senki - kesergett Fagy Jankó.
Karácsonyeste Fagy Jankó kiosont az Időjárás Palotájából. Lába nyomán keménnyé vált a föld, hogy szinte szikrázott. Jankó fölnyúlt a fák koronái közé, megborzongatta az ágakat, és belesett az örökzölddel, karácsonyfával ékes, barátságos otthonokba.
- Karácsony van, én is kedveskedhetnék valamivel az embereknek - gondolta. - Mondjuk, földíszítem az ablakaikat. Akkor biztosan megszeretnek.
Egész éjszaka dolgozott. Jeges ujjaival különösnél különösebb mintákat rajzolt az üvegekre. Volt ideje, nyugodtan maradhatott, mivel karácsony másnapján is nagy volt a hideg. Kihallgathatta, mit mondanak róla az emberek.
Julika beteg volt, ágyban feküdt. Szomorúan gondolt arra, hogy emiatt lemaradt a karácsonyi finomságokról. Álomba sírta magát. Reggel, amikor fölébredt, ránézett az ablakra és a lélegzete is elakadt a gyönyörűségtől.
- Milyen szép virágok! - kiáltotta. - Virágok és ezüst levelek! - Mindjárt jobban érezte magát.
És így volt ez mindenütt. Futott Fagy Jankó házról házra, hogy hallja, amint odabent a rajzait dicsérik. Mindjárt elfelejtette minden bánatát. Igen, csodálatos érzés volt, hogy az emberek őt is megszerették - és éppen most, karácsonykor.
