A mai világban, mikor hegyekben áll minden boltban a szaloncukor huszonötezer fajtája, a hagyományt kedvelőknek igazi meglepetést szerezhetünk: készítsük el otthon a család szaloncukor adagját. Sőt, a karácsonyfa is rögtön szebbenek látszik majd, ha ezekkel díszítjük…
Az elkészítése nem is bonyolult, bárki megpróbálhatja - szinte biztos a siker… ;o)
Hozzávalók: 1 kg kocka- vagy barna cukor
Ezen kívül az ízesítéshez kellhet ez-az, ki milyet szeretne készíteni, attól függően narancs,
citrom, kávé, kakaó, darált dió bármi. Csak a fantáziátok (és a gyomrotok :o)) szabhat határt!
A cukorhoz 3 dl vizet teszünk, és ebben addig főzzük, míg szálasodni kezd. Erről úgy győződünk meg, hogy vékony drót végét gyűrű alakúra formáljuk, és bedugjuk a forró cukorba. Mikor onnan kivesszük, keresztülfújunk rajta: ha a cukor ekkor hólyagot ereszt, akkor jó. Most a cukrot áttöltjük egy vízzel kiöblített, nagyobb porcelán- vagy üvegtálba, vízzel gyengén meglocsoljuk és hideg helyre tesszük. Mikor már kihűlt, fakanállal addig keverjük, míg szép, fehér pép lesz belőle. Ezután annyi részre osztjuk, ahányféle ízű cukrot szeretnénk csinálni. Az egyes részeket az illető ízzel (feketekávé, vanília, narancs stb.) külön-külön fölmelegítjük és márványlapra helyezett, fenék nélküli fadobozba töltjük. (Ez egy eredeti, békebeli recept, melynek minden szava aranyat ér, de azt hiszem ezen az egy ponton eltérhetünk a leírástól… ;o) Megteszi bármilyen kemény, hideg tálca, amire rásimítjuk a masszát kb. 1,5 - 2 cm vastagságban.)
Mikor kissé megszilárdul, nedvesített késsel lesimítjuk, és kockákra vágjuk. (Esetleg másféle formára is alakíthatjuk…) Mikor aztán egészen megszilárdultak, ha szeretjük, még akár csokoládéval is bevonhatjuk, (bár ez szintén nem része az autentikus receptek! :o)
A kész szaloncukrokat rojtos végű, színes selyempapírosba és sztaniolba csavarjuk.






