Egy újabb népi hagyomány, ami december 24-én volt szokás: a kántálás az ünnep előestéjén vagy az ünnepi időszakokban csoportosan, házról házra járva előadott éneklés, melynek során az ünnepek gondolatkörét felidéző énekekhez jókívánságokat, gyakran köszöntőket mondtak.
Amíg az advent a karácsony, az újév, a Gergely-járás ünnepeknél általában csak egy kántáló éneket, valamint a “rigmust” vagy prózai szöveget adtak elő a szereplők, addig Balázs-járáskor és Vízkeresztkor többféle éneket, verset mondtak.
A karácsonyi kántálás sötétedés után kezdődött, csörgős bottal, énekelve mentek az iskolás gyerekek valamennyi házhoz.
Kántálásukért aszalt gyümölcsöt, almát, diót kaptak. Tréfából krumplit is raktak a háziak a kántálók tarisznyájába.
És akkor az egyik kedvenc kántálós versem:
“Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat adjatok!”
