Karácsonyi ajándékötlet - (és recept is!) mézeskalács-házikó

Mézeskalács-házikóEzzel a recepttel már egy ideje adós vagyok egy kedves olvasónknak (köszönöm a türelmet, Dühös, és remélem még lesz idő próbálkozni… ;o)

Tehát a recept a keményebb, díszítésre - dísznek - való mézeskalácsról szól, ami persze koránt sem jelenti azt, hogy ne lehetne adott esetben megenni! Sőt, tanácsos is, mert én például nagyon pórul jártam azzal a házikóval, amit a képen láthattok. A legkedvesebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam… És ha hiszitek, ha nem, az “elkövető” férfiember!! Nem is akárki, történetesen a férjem! :o)) Szóval, olyan nagy becsben tartottam, hogy senkit nem engedtem hozzányúlni, míg végül a második évben kénytelen voltam megválni tőle, mikor apró kis bogárcsalád költözött az én házamba… :o( Így hát mindenkit arra bíztatnék, hogy okuljon a rossz példából…

A mézessütemény receptje:

Hozzávalók:

1 kg liszt, 1/2 kg porcukor, 1 kávéskanál szódabikarbóna (a lisztbe keverve), 6 egész tojás, 20 dkg méz, 1 citrom reszelt héja, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg. Cukor a karamell készítéséhez (azzal ragasztjuk össze a házat).

A díszítéshez hámozott mandulát, tökmagot és tésztából formázott nudlikat használunk.

Elkészítés:

A tésztát este összegyúrjuk, hűtőszekrénybe tesszük (különben ragadni fog), másnap fél ujjnyi vastagra kinyújtjuk. A házikó részeit papíron megrajzoljuk, kivágjuk és a tésztára helyezzük, majd késsel körbevágjuk a formákat. A ház alapja kb. 12×20 cm legyen, ehhez igazítsuk a többi elemet. (Ennél nagyobb darabokkal nehezebb bánni.) Kivajazott tepsibe tesszük, és a díszítéseket most helyezzük rá: a tésztából nudlikat sodrunk, és abból hajlítsunk íves formákat. Az ablakot is így formázzuk. A háztetőt félbevágott mandulákkal szorosan végigrakjuk. A mandulából késsel vékonyabb szeleteket is tudunk vágni, ezekkel és tökmagokkal díszítjük a ház elejét. Végül egy egész tojást felverünk és bekenjük vele a ház elemeit. Előmelegített sütőbe tesszük, de résen kell lenni, mert nagyon gyorsan megég. Utána óvatosan átrakjuk egy deszkára, hogy hűljön.

A cukrot lábasban lassú tűzön felolvasztjuk, karamellt készítünk, egy kevés vizet adunk hozzá, hogy le ne égjen. Ez lesz a “ragasztó”. Gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar megdermed, és legyünk nagyon óvatosak, mert a lecsöppenő forró karamell nagyon tud égetni! Hosszú nyelű kanállal kenjük be az összeragasztandó éleket.

A ragasztás sorrendje fontos! Először az alaphoz ragasszuk a két oldalt és a két homlokzatot, ezután illesztjük rá a két tetőoldalt, végül a gerincen végigfutó mandulasort és a kis háromszög alakú homlokzati díszt (ha van ilyen). Ha melléfolyik a karamell, az sem baj, így is jól mutat a házikó.

Mézeskalács-házikó másik oldalról

És ezt bárki maga is eldöntheti, ha a képeket nézi - valóban - de a legnemesebb értelemben vett - amatőr munka eredményét láthatjátok, és nem az eredeti minta darabot, mégis gyönyörű… :o) Remélem mindenkinek hasonló örömet sikerül majd szereznie másoknak, magatoknak pedig nem kis sikerélmény lehet egy-egy elkészült műalkotás!

Akkor, nosza, tessék kipróbálni! :o) Örömmel venném a visszajelzéseket is akár… ;o)

A recept egyébként egy ősrégi Praktikában szerepel…

©