Adventi naptár - karácsonyi ötlet, ajándékkészítés

Jó, egy egész kicsit elkéstem ezzel a bejegyzéssel… Advent, vagyis a várakozás karácsonyra, már vasárnap elkezdődött. A saját, itthoni naptárváltozat is egynapos késésben volt, de ezúttal szerencsének tekinthető, hogy mindkét gyerkőc itthon betegség miatt, így nem volt éber ovistárs, aki figyelmeztetné őket arra, hogy melyik nap érkezik az advent-angyal (valamiért így hívják, nyilván az oviból jön ez is, hiába nem vagyok lelkes, nem nagyon tudok más alternatívát felmutatni nekik, így egyelőre ez van.
A lényeg: az ötlet - bár magam végül nem ezt csináltam. Szintén hobbibolt, el is mentem, már a kezemben is volt: egy kedves kis fa házikó, 24 ablakocskával. Natúr fa, tehát a jól ismert technikák bármelyikével egyéni ízlésnek megfelelően könnyen, gyorsan és hatékonyan díszíthető, és elég kicsik az ablakok ahhoz, hogy segítsenek visszafogni magunkat meglepetés ügyben…
Amiért én mégis visszatettem:
1. késésben voltam, vagyis már csak 23 nap volt hátra - nyilván nem lehetetlen, de minimum kínos az olyanfajta magyarázkodás egy (sőt két) óvodás előtt, hogy “Vajon hol járt tegnap az advent-angyal?”
2. szintén az óvodás kor a magyarázat: adja magát, hogy számokat írjunk, fessünk, ragasszunk - akármi - az ablakokra, de ebben a korban még nem tartom szerencsésnek ezzel tölteni a fejüket, mikor még annyi minden másnak kell beleférni, míg eljut az iskolába, ahol meg úgyis… ha akarja, ha nem… hát, ráér…

Tehát, a tanulság: ha van kisiskolás gyerek a közelben, és egy-két jó ötlet a díszítésre, akkor (jövőre :P) remek ajándék lehet - na nem karácsonyra (!), ha időben elkezdjük! Sok sikert!

©